Zene :D

2013. szeptember 15., vasárnap

10.fejezet

Sziasztok !!!
Tudom, hogy már régen írtam, de énekkari táborban voltam.
Légyszi minél többen olvassátok, komizzatok és iratkozzatok fel !
Köszi, puszi :*

10.fejezet


 Először Luke alkotott párokat és egy hármast. Természetesen a hármas Austin, Camaron és Ray volt. Steve került párba Zack-kel, és ezzel meg is nyugodtam, mert gondoltam, hogy Luke engem választ párjának. De Luke Zoet választotta, így nekem már csak a drága Logan maradt. Logan vigyorgott, mint a tejbetök. Mindenki elindult a matracért, úgyhogy mi is utánuk mentünk.
Mivel a balfék Logan-nel, már az elején összevesztünk, a gumimatrac színén, így mi lemaradtunk a többiektől. Mikor elindultunk a lépcsőn, ők már a csúszdából integettek nekünk. Így kissé lemaradva, de felértünk a csúszdára. Nem volt hosszú sor, ezért hamar mi következtünk. Megbeszéltük, hogy én ülök elöl, ezért odaálltam a matrac elé, hogy megvárjam míg Logan beleül. Logan beleült, és a lámpa már zöldre is váltott. Mivel sietni kellett, így Logan előrébb csúszott a matraccal, én pedig belehuppantam az ölébe. De ekkor már süvítettünk. Elég gyorsan ment, ezért nem mertem előreülni. Logan mondta, hogy nyugodtan maradjak, mert pihe súlyom van. Végülis örültem is egy kicsit, hogy így jött ki. Mikor egy éles kanyarhoz értünk, Logan átkarolt, hogy ki ne essek az öléből. Nem voltam rá mérges, mert egyrészt akár ki is eshettem volna, másrészt pedig élveztem, hogy az ölében ülhetek. A csúszda végéig meg se szólaltunk. Mikor leértünk, nem találtuk a többieket. Elkezdtük őket keresni, de pont egy tök jó matracos csúszda jött, úgyhogy lecsúsztunk rajta. Ezen egyedüli matraccal jöttünk le, de nagyon élveztük.


Mikor leértünk megpillantottuk a fiúkat,az egyik matracból kiszállni. Logan odakurjantott egyet Cameron-nak, de ők meg se hallották.
 
 
Visítottam egyet én is, és egyből minden ember ránk nézett, aki a strandon volt. De legalább Ray észrevett, úgyhogy megvártak. Mondták, hogy a többiek elmentek a pénzükért, mert megyünk kajálni. Logan is elszaladt a pénzéért, úgyhogy megkértem, hogy hozza el az enyémet is. Egyszerre jött vissza mindenki, és Logan hozta a pénztárcámat. A kaják közül nehéz volt választani, de én egyértelműen Gyros-t vettem. Luke is és Zack is a Gyros mellett döntöttek. A hapinak, aki a büfénél állt, tisztán hangsúlyozva mondtam, hogy csípőset nem kérek. A többiek megkapták már, csak mi nem. Zoe kínait evett, Logan pizzát, Ray sültkrumplit hekkel, Cameron, Steve és Austin hotdogot. 5 perc várakozás után végre mi is mehkaptuk. Elkezdtünk enni, de az első falat olyan csípős volt, hogy én nem bírtam megenni.
- Ezt nem hiszem el ! Rakott bele csípőst, pedig direkt szóltam, hogy ne. Ezt én nem eszem meg-mondtam kiakadva.-Valaki nem kéri ? 
- Felőlem cserélhetünk!- mondta Luke a Gyros-ára mutatva. 
- Neked is csípős; nem ?- kérdezte Steve. 
- De !-röhögött Luke.
- Marha vicces !-mondtam erőltetett vigyorral. 
- Na jó... Ha szeretnéd, akkor én odaadom a pizzát, én meg megeszem a Gyros-odat-nyújtotta át a pizzáját önfeláldozóan Logan.
- Biztos ?- kérdeztem. 
- Persze...-mondta Logan.
-Köszi -mosolyogtam, és közben átcseréltük a kajánkat. 
Miután megettük, odamentünk a törölközőinkhez. Nem volt kedve senkinek teli hassal fürdeni, úgyhogy felelsz vagy merszeztünk. A szabály az volt, hogy aki valamire nem válaszol vagy nem mer megcsinálni, akkor meg kell csókolnia egy embert, akit választanak.Egy fél óra után kaptam egy merést, hogy üljek Logan nyakába 10 percig. Meg csináltuk, csak közben jött nekem egy újabb merés.
-Menj be Cameron-nal pucéron a vízbe !- mondta a feladatot Steve.
-Ilyet nem lehet-jelentettem ki, de senki nem adott nekem igazat, úgyhogy meg kellett volna csinálnom. Persze nem vállaltam, úgy hogy inkább csókolózok, minthogy levetkőzzek. Természetesen Logan kellett megcsókolnom. Nem gondoltam nagy cuccnak, csak sajnáltam szegény Logant, hogy ott ülök a nyakában már vagy 5 perce és még van hátra 5 perc; és még meg is kell csókolnom. Na mindegy, nem cicóztam sokat... Ott a nyakában ülve megcsókoltam...
 

6 megjegyzés: